Piacgazdaság kapitalizmus nélkül
Összefoglalás az eszme alapgondolatairól, történelmi eredetéről és jelenlegi fejlődési állapotáról, szervezeteiről, valamint az ajánlott irodalomról
Werner Onken - Fordította Judit Cseuz
1891-ben Silvio Gesell, német-argentín kereskedő (1862 - 1930)
Buenos Airesben kiadta első
röpiratát, Die Reformation im Münzwesen
als Brücke zum sozialen Staat (A pénzügy reformja mint a szociális államhoz
vezető út) címmel. Ez képezte annak a nagyszabású
műnek az alapját, amely a szociális dilemma okait és a helyzetmegoldás
lehetőségeinek kérdéseit taglalja. Azok a gyakorlati tapasztalatok,
melyeket Gesell az akkori Argentína egyik gazdasági válsága folyamán szerzett,
a marxizmussal szembenálló szemléletmódra késztették: az emberi munka
kizsákmányolását nem a termelőeszközök
magántulajdonára vezette vissza, hanem a pénzrendszer szerkezetében rejlő
hibákra. Akárcsak az antik filozófus, Arisztotelész, Gesell is felismerte pénz
ellentmondásos kettős szerepét, hiszen az, mint csereeszköz, egyrészt a
piacot szolgálja, egyidejűleg
azonban a hatalom eszközeként uralkodik is felette.
Gesell a következőből indult ki:
Hogyan lehetne megakadályozni, hogy a
pénz a hatalom egyre elhatalmasodóbb eszköze legyen, viszont egyidejűleg
semleges csereeszköz is maradjon? Szerinte két oka van a pénz piac feletti
hatalmának: Először is az, hogy a hagyományos pénzt mint keresleti eszközt
annak birtokosa - az emberi munkával, a termékekkel és a szolgáltatásokkal
ellentétben - számottevő kár veszélye nélkül visszatarthatja úgy, hogy
spekulációs céllal kivonja a piacról. Másodszor is megvan a pénznek az az
előnye, hogy sokkal rugalmasabb, mint az áruk és a szolgáltatások;
bevethető mindenkor és mindenütt, akár a dzsóker kártyajátékban. A pénznek
ezért – és mindenekelőtt a nagyobb összegek birtokosainak - különleges
kiváltsága van: megbonthatja a kereslet és a kínálat, a megtakarítások és a
befektetések körforgását, és kamat formájában jutalmat követelhet a
termelőktől és a fogyasztóktól azért, hogy lemondjanak a pénz
spekulatív jellegű visszatartásáról illetve a rövid lejáratú
pénzbetétekről, és visszajuttassák azt a reálgazdaság körforgásába.
A pénz szerkezeti fölényét nemcsak tényleges visszatartása okozza, hanem
már a körforgás megtörésének lehetősége is elég, hogy a társadalmi
szervezet gazdasági anyagcseréje csak akkor működhessen, ha a pénzt
először is kamattal csalogatják elő. A nyereség fontosabb a
gazdaságosságnál, a termelést nem annyira az emberek szükségletei, hanem a pénz
kamatozása szabja meg. A tartósan pozitív tartományban mozgó kamatláb
megzavarja a nyereségnek és a veszteségnek azt az egyensúlyát, amely a piac
decentrális önszabályozása szempontjából alapvető fontosságú. Gesell
szerint ez egy igen komplex tünetű betegséget vált ki a társadalom
szervezetében: a kamatos, s ezért nem semleges pénz, a jövedelmeket
igazságtalanul, a teljesítménnyel ellentétesen osztja el, ami a pénz és a
dologi eszközök koncentrációjába, és így a gazdaság monopolizálásába torkollik.
Mivel birtokosai dönthetik el, hogy a pénz mozogjon-e vagy álljon, ezért az nem
tud úgy “magától” áramlani a társadalom szervezetében, mint a vér az emberi
testben. A társadalom ezért képtelen ellenőrizni a pénz körforgását és
mennyiségének helyes adagolását; elkerülhetetlenné válik az árszint deflációs
és inflációs ingadozása. Az áruk értékesítése megnehezül és munkanélküliség lép
fel, ha a konjunktúra hullámzása során - a kamat átmeneti lecsökkenése miatt –
a majdani kifizetődőbb befektetések reményében jelentősebb
összegeket vonnak ki a piacról.
…a piac semleges szolgálója lesz
Gesell a pénz hatalomfosztását nem a
középkori skolasztika kánoni kamattilalmának újbóli bevezetésével akarta
elérni, de nem is a “zsidó uzsorások” felszámolásával. Sokkal inkább a
pénzrendszer mai intézményének
megváltoztatását akarta elérni, méghozzá úgy, hogy a pénz visszatartására
költséget róna ki, amely semlegesítené a felhalmozás és a likviditás
előnyét. Ha a visszatartott pénzre díjat szabnak ki – ahogy a közlekedésben
is állópénzt rónak ki a tehervonatokra -, akkor az elveszíti a piac feletti
uralkodó szerepét, és csupán csereeszközként fogja majd azt szolgálni. Ha nem
tudják spekulációs manőverekkel megzavarni a körforgást, akkor
lehetővé válik, hogy a forgalomban levő pénz mennyiségét állandóan
úgy alakítsák az árukínálathoz, hogy annak vásárlóereje hosszú időszakon
át stabil maradjon, akárcsak a súlyok és a mértékegységek.
Első kiadványaiban Gesell a pénzügy organikus reformjának eszközét
hangsúlyosan “rozsdásodó bankók”-nak hívta.
Így lenne érvényes a pénzre is - mely eddig csak egy élettelen idegentest volt mind a társadalom szervezetében, mind a természet egészében – a születés és a halál egyetemes törvényszerűsége; mulandóvá válna és elveszítené azt a tulajdonságát, hogy a kamat és a kamatoskamat a végtelenségig felszaporítsa. Ez a pénzügyi reform a szabályozás átfogó terápiáját jelentené, mely lebontaná a pénz folyamában levő akadályokat, és segítene a társadalom beteg szervezetének, hogy úgy gyógyuljon ki fokozatosan magától a konjunktúrális és szerkezeti válság sokrétű tünetéből, hogy azután stabil egyensúlyba kerülhessen, és beilleszkedhessen a természet harmónikus rendjének egészébe.
Gesell az 1916-ban Berlinben és Bernben megjelent legjelentősebb
művében, Die Natürliche
Wirtschaftsordnung durch Freiland und Freigeld (A természetes gazdasági
rend szabadföld és szabadpénz révén) részletesen leírta, hogyan kerülhet
egyensúlyba egymással a tőkekínálat és a -kereslet – feltéve, hogy a pénz körfogása zavarmentes -
egészen addig, amíg a kamatszint a mostani reál három százalékos alsó határ alá
esik. Az “őskamat”, mely nem más, mint a dolgozó ember áldozata a pénz
hatalmának oltárán, így nem lenne már a kamat része - az ezután már csak a
kockázati díjból és a banki közvetítési díjból tevődne össze. A piaci
kamat az így elért egyensúlyi érték körül mozogna, ami biztosítaná, hogy a
megtakarítások decentrálisan az igényekhez alkalmazkodó beruházásokba
folyjanak. A “szabadpénz” az “őskamat”-tól megszabadított pénz, amely
semleges a jövedelmek elosztása szempontjából, és a termelés jellegére és
mértékére vonatkozóan nem tud kiváltani a vásárló és az eladó fél érdekeivel
ellentmondó hatást. Gesell várakozása szerint a csonkítatlan munkajövedelem a
lakosság széles rétegei számára tenné lehetővé, hogy feladja alkalmazotti
viszonyát, és magán vagy szövetkezeti vállalkozási formában önállósuljon.
A föld: kereskedelmi áru és spekuláció tárgya helyett a gondunkra bízott létalap
A 19-edik és a
20-adik század fordulóján Gesell kibővítette a pénzügy megreformálásának
koncepcióját a földjog reformjának követelésével. Az északamerikai
földreformátor, Henry George (1839 – 1897) műveinek olvasása ösztönözte
erre, akinek gondolatait Michael Flürscheim (1844 – 1912) és Adolf Damaschke
(1865 – 1935) terjesztették tovább Németországban. Damaschke törekvésével
ellentétben, aki a föld magántulajdonának megtartása mellett csupán annak
értékgyarapodását adóztatná meg a köz javára, Gesell inkább Flürscheim
javaslatával értett egyet, aki a földet kártérítés ellenében magánkézből közkézbe adná, aztán pedig
a legtöbbet kínálónak juttatná haszonbérbe. Amíg a talaj magánkézben levő
kereskedelmi áru és a spekuláció tárgya, addig nem alakulhat ki harmónikus
viszony az emberek és a Föld között. A népi ideológiákkal ellentétben Gesell
nem támogatta a föld és a vér
összefonódásának gondolatát.
Gesell, a világpolgár, az egész Földet
minden egyes ember sajátjaként tekintette. Szerinte mindenkinek lehetővé
kell tenni, hogy akadálytalanul bejárja a Földet, és származásától,
bőrszínétől és vallásától függetlenül bárhol letelepedhessen.
Csakúgy, mint a talajnak, az ásványi kincseknek is köztulajdonba kell
kerülniük. Erre egy nemzetközi szervezetet hozna létre, melynek az lenne a
feladata, hogy kezelje az egész emberiség tuladonát képező kincset,
valamint díj ellenében használati jogokat adjon ki rá.
A nők és férfiak gazdasági egyenjogúsítása
Csakúgy mint
több más földreformer, Gesell is arra gondolt először, hogy a föld
bérbeadásából származó bevétel lehetővé tenné az állam számára, hogy
eleget tegyen a feladatainak anélkül, hogy más forrásokból is adókat kellene
szednie (Single-Tax). Azonban elgondolkozott azon, hogy az előidéző
elve alapján végül is kinek jár igazán ez a haszonbér, s arra a megfontolásra
jutott, hogy a föld haszonbéréből származó bevétel mennyisége a
népsűrűségtől, vagyis végül is a nők gyermekszülési és
–nevelési hajlandóságától függ. Gesell ezért a haszonbér bevételét nevelési
járandóságként az anyáknak juttatná, s a kiskorú gyermekek számától
függően havonta fizetné – a házasságon kívül született gyermekek
édesanyjának és a Németországban élő külföldi anyáknak is. Minden anyát fel kellene szabadítani a
pénzkereső apától való gazdasági függőségből. A két nem
kapcsolatát ezáltal a hatalmi befolyásoktól mentes szerelem alapjára akarta
helyezni. A Der Aufstieg des Abendlandes
(A Nyugat felemelkedése) című előadásában Gesell reményét fejezte ki,
hogy a kapitalizmustól testileg, lelkileg és szellemileg megbetegített
emberiség egy kiváltságoktól és monopóliumoktól mentes, természetes piaci
rendszerben fokozatosan visszanyeri egészségét és a kultúra új virágkorába
léphet be.
A kapitalizmusmentes piacgazdaság más úttörői
A
szabadföld-szabadpénz-elmélet válasz volt mind a klasszikus liberalizmus
Laissez-faire elvére mind a marxizmus tervgazdaság-elképzelésére. Nem középút a
kapitalizmus és a kommunizmus között
a későbbi konvergencia vagy a “mixed economies” értelmében, vagyis nem egy
államilag irányított kapitalista piacgazdaság, hanem az eddig megvalósított
gazdasági rendszereken túlmutató
alternatíva. Rendszerpolitikai értelemben “kapitalizmus nélküli
piacgazdaság”-nak lehet nevezni. Gesell ezzel Pierre Joseph Proudhon francia
társadalomújító (1809 – 1865) elmélkedéseit gondolta tovább önállóan, aki már a
19. század közepe táján a föld magántulajdonát és a kamatos pénz hatalmát tette
felelőssé azért, hogy a feudális abszolutizmus megszűnte után nem
tudott kialakulni egy uralkodói rétegtől mentes társadalom. Proudhon a privát
földjáradékot rosszallóan rablásnak nevezte, a pénz kamatát pedig elburjánzó
daganatnak. A jövedelemnek ezek a kizsákmányoló fajtái eredményezték az új
uralkodó osztály, a nagypolgárság létrejöttét, amely mind az államot, mind az
egyházat fel tudta használni a kispolgárság és a munkásosztály feletti
uralmának gyakorlásához. Gesell alternatív modellje ezenkívül Gustav Landauer
(1870 – 1919) elméletével is rokonságot mutat, akit szintén Proudon
inspirált, s aki aztán a maga részéről
Martin Buber-re (1878 – 1965) volt nagy befolyással. Párhuzamos gondolatok
mutatkoznak Franz Oppenheimer ( 1861 – 1943) orvos-szociológus
szociálliberálizmusában, illetve Rudolf Steinertnek (1861 – 1925), az
antropozófia alapítójának, a társadalom hármas tagolásáról szóló elméletében
is.
Az első szervezetek Németországban és Svájcban az első világháború idején
Gesell első
munkatársa, Georg Blumenthal (1879 – 1929), a földjog és a pénz reformját a
társadalom “természetes rendjének” az elvével fűzte egybe, amely elvvel
már Francois Quasnay (1694 – 1774) és több más fiziokrata is szembehelyezkedett a feudális
abszolutizmussal a francia felvilágosodás idején. Blumenthal 1909-ben
megalapította a Fiziokrata Egyesületet
(Physiokratische Vereinigung). Ez volt az első szervezete
Gesell követőinek, akik a berlini és hamburgi földreformerek,
individuálanarchisták és szindikalisták soraiból kerültek ki. Amikor A fiziokrata (Der Physiokrat) című lap az első világháború
alatt a cenzúra áldozata lett, Gesell áttelepült Svájcba, ahol az ottani
földreformerek, reformpedagógusok és életreformerek körében lelt
követőkre. Közösen megalapították a Svájci Szabadföld-Szabadpénz
Szövetséget (Schweizer Freiland-Freigeld-Bund). Gesell két
előadásában, az “Arany és béke?” (Gold
und Frieden?) illetve a “Szabadföld - a béke alapkövetelménye” (Freiland, die eherne Forderung des Friedens)
mutatott rá, hogy milyen jelentős szerepet játszanak a reformjavaslatai a
népek békéje és a társadalmi igazságosság megvalósítása szempontjából.
A két világháború között
A
első világháború és a német novemberi forradalom befejeztével Gesell,
Landauerrel való kapcsolata révén, rövid ideig népi pénzügyi megbízottként tevékenykedett az első bajor
tanácskormányban. Ennek bukása után először árulással vádolták, de aztán
elejtették a vádat. Ekkor Berlin környékére költözött, ahol figyelemmel kísérte a Weimari Köztársaság
fejlődését és számos brossúrában és fogalmazványban kommentálta azt.
Gesell egy lépcsőzetes, maximum 75%-os vagyonjárulékkal, a nagybirtoki
tulajdonból és a nagytőkéből akarta finanszírozni a háború
következményeinek rendbehozatalát, és ezzel egyidejűleg pedig a földjogra
és a pénzre vonatkozó reformja megvalósításával akarta elindítani a belföldi
tőkeképződést, amely lehetővé tenné Németország számára, hogy
teljesíteni tudja a győztes hatalmak jóvátételi követeléseit. Gesell fáradhatatlanul tiltakozott az ellen,
hogy ehelyett az egymást gyorsan váltogató kormányok egy nagy inflációval
méginkább a középosztályt és a lakosság alsóbb jövedelmi rétegeit fosztották ki
a jómódúak javára, halogatták a reparációs követelések törlesztését,
Németországot a külfödi tőke beáramlásától tették függővé és a stabil
rentenmárkát (≈járadékmárka, ford. megj.) lecserélték a válságra hajlamos
aranyfedezetű valutára.
Gesell igen korán elhatárolódott a
rasszista és az antiszemita ideologiától. Bár Darwin evolúcióelmélete nagy
befolyással volt rá, mégis szembehelyezkedett a szociáldarwinista
gondolkodásmóddal. A túlzott nacionalizmust ellenezve síkra szállt azért, hogy
Németország megbékéljen a nyugati és keleti szomszédaival. A nemzetállamok
expanziós politikáját az európai államok hatalommentes föderációjának kellene
felváltania. Gesell ezentúl kifejlesztette a kapitalizmus utáni
világvalutarendszer alapjait. Síkra szállt egy nyílt, kapitalista monopóliumoktól
és vámhatároktól, nemzeti kereskedelmi
protekcionizmustól és gyarmati terjeszkedéstől mentes világpiacért.
A később létrejövő Nemzetközi Valutaalappal és Világbankkal
ellentétben, amelyek az adott igazságtalan struktúra keretein belül a hatalom képviselőinek érdekeit
képviselik, és ellentétben egy közös európai valutával, Gesell egy “Nemzetközi
Valuta-Szövetség”-et akart létrehozni, amely az összes nemzeti valután
felülálló, semleges világpénzt bocsátana ki és azt úgy kezelné, hogy az a szabad
világkereskedelmi kapcsolatok kiegyenlítődéséhez vezessen.
A háború utáni első évek nagy
inflációjának köszönhetően Gesell követőinek tábora feldagadt kb.
15.000 főre. Ez a tábor azonban 1924-ben
szétvált a mérsékelt liberális Szabadgazdasági Szövetségre (Freiwirtschaftsbund)
s a radikális individuálanarchista Fiziokrata Harci Szövetségre (Fysiokratischer
Kampfbund). Hozzájárult a szétváláshoz az a mély ellentét, melyet Gesellnek
az “állam leépítésé”-ről szóló messzemenő elképzelései gyújtottak lángra. A belső
viszálykodások gyengítették a támogatói tábort. Mivel nem sikerült
tömegmozgalommá válniuk, az egész weimari időszak alatt sokféle módon
próbáltak közeledni a szociáldemokratákhoz és a szakszervezeti mozgalomhoz,
valamint az akkori béke-, nő- és ifjúsági mozgalomhoz. A Szabadgazdasági
Szövetség a nagy világgazdasági válság alatt több folyamodványban járult a
Reichstagban képviselt összes párthoz, melyekben intett az akkori deflációs
politika következményeitől és javaslatokat tett a válság leküzdésére. Ezek
visszhang nélkül maradtak. Amikor a Fiziokrata Harci Szövetség gyakorlati
kísérletei felkeltették a közvélemény figyelmét, a német birodalmi
pénzügyminisztérium 1931-ben a brüningi szükségrendeletek keretein belül
betiltotta azokat. Az 1932-es birodalmi választásokon a Szabadgazdasági Párt
sikertelen maradt. A nemzeti szocializmus hatalomra kerülése után Gesell
követőinek egy része ellenzéki magatartást vett fel és ezért üldöztetésnek
lett kitéve. Egy másik részük végül elfojtotta azt, amit az NS-ideológia valódi
természetéről tudott, és abban a csalóka reményben ringatta magát, hogy
Hitler és Gottfried Feder talán komolyan fel szándékozzák számolni a
“kamatrabszolgaságot” (“Brechung der Zinsknechtschaft”). Így aztán
megpróbálták, vezérfunkcionáriusainak befolyásolásával, az NSDAP (Nemzeti
Szocialista Német Munkáspárt) gazdaságpolitikáját belülről
megváltoztatni. A rezsimhez való igen kockázatos taktikai hozzáidomulásuk
ellenére 1934 tavaszán betiltották a szabadgazdasági szervezeteket és médiumaikat, egy részük magától oszlott fel. A
totalitárius rezsim kezdeti téves megítéléséhez nem csak az a fájdalmas
visszautasítás járult hozzá, amelyben a weimari pártok részesítették őket,
hanem elsősorban a tanácstalanság, hogy melyik a föld- és pénzreform megvalósításának
megfelelő útja. Ausztriában és Svájcban továbbra is léteztek
szabadgazdasági szövetségek. Gesell fő műve megjelent angol, francia
és spanyol nyelven, ezenfelül ismertető füzetek jelentek meg hollandul,
portugálul, csehül, románul és szerbhorvátul, valamint eszperantóul. Ebből
kifolyóan léteztek kisebb csoportok Angliában, Franciaországban, Hollandiában,
Belgiumban, Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszláviában. Észak- és
Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon az ottani német bevándorlók
alapítottak csoportokat.
1945
után: az újrakezdés, a feledésbe merülés, majd újjáéledés az 1970-es évek
végétől
Németország
akkori megszállt övezeteiben újjáalakultak a szabadgazdasági szervezetek. A
szovjetek által megszállt övezetben 1948-ban feloszlatták őket; a hatalom
ottani képviselői Gesellt vagy a “monopólburzsoázia apologétájának” vagy
pedig, akár Marx ellenlábasát, Proudhont, “kispolgári szocialistá”-nak
tekintették, akinek céljai nem egyeztethetők össze a “tudományos szocializmus”-sal.
Nyugat-Németországban Gesell megmaradt követőinek nagy része - a weimari
pártokkal szerzett tapasztalataik miatt - egy saját pártban való tevékenykedés
mellet döntött. Megalapították a Radikálszociális Szabadságpártot (Radikalsoziale
Freiheitspartei), amely 1949-ben a szövetségi választásokon a szavazatok
csaknem 1%-át kapta meg. Majd Szabadszociális Unió-ra (Freisoziale Union) változtatták a nevüket, és az ezutáni választásokon már
csak minimális szavazatszámot értek el. Gyűlésteremként azonban továbbra is működött a
Silvio-Gesell-Ház Wuppertal és Neviges között. Az 1950-es és 60-as évek
nyugat-német gazdasági csodája folytán alábbhagyott a közérdeklődés a gazdaságpolitikai rendszeralternatívák
iránt, bár híres közgazdászok, úgymint Irving Fischer és John Maynard Keynes,
elismerték Gesell jelentőségét. A munkanélküliség, a környezetpusztítás és
a nemzetközi hitelválság eredményeként, csak az 1970-es évek végétől
nőtt meg ismét az érdeklődés Gesell szinte feledésbe merült
alternatív gazdasági modellje iránt. Így vált lehetővé a generációváltás
is a támogatói táborban.
Bázelben, a Svájci Gazdasági Archívumban (Schweizerisches
Wirtschaftsarchiv) működik egy Svájci Szabadgazdasági Könyvtár (Schweizerische
Freiwirtschaftliche Bibliothek). Németországban az Alapítvány a Pénz- és a
Földreformért (Stiftung für Refom der Geld- und Bodenordnung) 1983-ban
kezdte meg egy Szabadgazdasági Könyvtár felépítését. Ez 1988-tól 1997-ig 18
kötetben adta ki Gesell összes művét,
mely az elméletével foglalkozó
tudományos kutatás alapkövéül szolgál. Erre épül föl egy könyvsorozat
“Tanulmányok a temészetes gazdasági rendről” („Studien zur Natürlichen Wirtschaftsordnung“) címmel, amely a
TGR-mozgalom száz éves történetének áttekintésével valamint Gesell
legjelentősebb taníványának, Karl Walkernek a műveiből
összeálított válogatással indult. Az alapítvány más, a föld- és a pénzreform
kérdéseit tárgyaló könyvpublikációkat is támogat és a Társadalomtudományi
Társasággal (Sozialwissenschaftliche
Gesellschaft) közösen jelentetik meg a Szociálökonómiai
Szemle (Zeitschrift für Sozialökonomie) című folyóiratot. 1988-ban
és 1995-ben ezenkívül a Karl-Walker-díjjal (Karl-Walker-Preis) tüntettek
ki olyan tudományos munkákat, melyek a
pénzpiacok reálgazdaságtól való elrugaszkodását illetve a munkanélküliség
leküzdésének módjait kutatják. A Seminar für freiheitliche Ordnung
(Szeminárium a szabadelvű rendszerért) Fragen der Freiheit (A
szabadság kérdései) címmel egy füzetsorozatot jelentet meg. Emellett
működik az Initiative für Natürliche Wirtschaftsordnung
(Kezdeményezés a Természetes Gazdasági Rendért), amely svájci és osztrák baráti
szervezetekkel közösen Gesell gondolatainak népszerűsítésére törekszik. A Vereinigung
Christen für
Gerechte Wirtschaftsordnung (Keresztények Egyesülete az Igazságos Gazdasági Rendért) a
föld- és pénzreform gondolatát a földdel való spekuláció és a kamatszedés
zsidó-keresztény-muzulmán kritikájával kapcsolja össze. Margit Kennedy, Helmut
Creutz és más szerzők Gesell elméletének aktualizálásán dolgoznak. Ebben a
vonatkozásban többek között azzal kérdéssel foglalkoznak, hogyan függ össze
egymással a pénzvagyon és az adósságállomány exponenciális növekedése a
reálgazdaság környezetromboló növekedésével, hogyan lehet megszűntetni a
gazdaság növekedési kényszerét, és hogyan lehet a föld- és pénzrefomot
összekapcsolni egy ökológikus adórendszerrel. Az elmélet jelenlegi
fejlődési állapotának mérlegét nyújtja a Gerechtes Geld – Gerechte Welt
(Igazságos pénz – igazságos világ) című könyv. Ez a 1991-ben Konstanz-ban
megrendezett konferencia 100 Jahre Gedanken zu einer Natürlichen
Wirtschaftsordnung - Auswege aus Wachstumszwang und Schuldenkatastrophe
(Száv év gondolatai egy természetes gazdasági rendről – kiutak a
növekedési kényszerből és a hitelválságból) hozzászólásait tartalmazza.
Az államszocializmus bukása Közép- és
Kelet-Európában a rendszerek versengésében átmentileg a nyugati kapitalizmus
győzelmét hozta. De amíg fennmaradnak a szegénység és a gazdagság közötti
ellentétek és az abból kifolyó válságok és háborúk, amíg a gazdaság
exponenciális növekedése szétrombolja a környezetet, és amíg az iparosított
északi félteke kíméletlenül kizsákmányolja a délit, addig kutatnunk kell a
szokványos gazdasági rendszerek alternatívái után. Ezek között Silvio Gesell
szabadföld-szabadpénz elméletében is megtalálhatjuk a jövő perspektíváját.
Ajánlott irodalom:
www.alkotmany.ngo.hu/silvio.htm
(Silvio Gesell, A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadföld révén című
könyvének nyersfordítása itt olvasható)
- www.fennmaradas.hu
Silvio
Gesell, The Natural Economic Order (translation by Philip Pye), London
1958 -
www.systemfehler.de
Helmut
Creutz, A pénz-szindróma 1-2, Hifa Hungária, 1997. (Segítség mindenkinek
Egyesület, Honvéd u. 40, H – 1055 Budapest)
Lawrence
Klein, The Keynesian Revolution. London 1966 and 1980, chap. 5, pp. 124 – 152.
Dieter
Suhr, Der Kapitalismus als monetäres Syndrom – Aufklärung eines Widerspruchs in
der Marxschen Politischen Ökonomie. Frankfurt 1988.
Dieter
Suhr, The Capitalistic Cost-Benefit Structure of Money. New York and Berlin
1989.
Gerhard
Senft, Weder Kapitalismus noch Kommunismus
- Silvio Gesell und das
libertäre Modell der Freiwirtschaft. Berlin 1990.
Margrit
Kennedy, Interest and Inflation-Free Money
- Creating an Exchange Medium
That Works for Everybody and Protects the Earth. Okemos/Michigan 1995.
William
Darity Jr., Keynes’ Political Philosophy: The Gesell Connection, in: Eastern
Economic Journal Vol. 21, No. 1 Winter 1995, pp. 27 – 41.
Mario
Seccareccia, Early Twentieth-Century Heterodox Monetary Thought and the Law of
Entropy. In: A. Cohen, H. Hagemann and J. Smithin, Financial Institutions and
Macroeconomics. Boston 1997.
Marvin
Goodfriend, Overcoming the Zero Bound Interest Rate Policy, in: Journal of
Money, Credit, and Banking Vol. 32, No. 4/2000 (part 2), pp. 845 – 869.
Bernd
Senf, Die blinden Flecken der Ökonomie
- Wirtschaftstheorien in der
Krise. München 2001.
Zeitschrift
für Sozialökonomie - www.sozialoekonomie.de